Világélvonalban a BUSZESZ Csoport termékei

Az idei „Superior Taste Award” megmérettetésen hazánk két elismerést is elnyert. A Nemzetközi Íz és Minőség Intézet (The International Taste & Quality Institute – iTQi) a hazai tulajdonban lévő Aquarius-BUSZESZ Csoport két termékét is díjazta: a Veritas Gold ásványvíz három, míg a Chef almaecet két aranycsillaggal térhetett haza brüsszeli világversenyről.

A Nemzetközi Íz és Minőség Intézet már több mint egy évtizede díjazza a világ igazán magas minőségű ételeit és italait. A 2016-os versenyen 83 ország termékei közül választották ki a legjobbakat. A megmérettetés nagyon szigorú előírások szerint zajlik, a zsűri saját érzékszerven alapuló vizsgálat, illetve az érzékszervekkel érezhető jellegzetességek alapján ítélkezik. Az erős mezőnyben szerzett tapasztalatokról és a díjak nemzetközi értékéről Dunai András, a cég vezérigazgatója mesélt.

Mind a két elismerés nemzetközi viszonylatban elért magyar sikerként értékelhető, hiszen a világelitet jelentő szakmai zsűri kegyeiért közel 1300 termék versenyzett. Mit jelent Önöknek a rangos díjazás?

Az ízlelés mesterei, vagyis a zsűri tagjai idén is séfekből és szomeliékből állt, akiket Európa 15 híres kulináris akadémiájáról választottak. Olyan nagymúltú és elismert kulináris szervezetekből kerülnek ki, mint például a Nemzetközi Sommelier Szövetség (ASI), a termékek bírálata tehát globális mérce szerint zajlik. A versenyen meglehetősen erős mezőny alakult ki, több mint 120 vállalat indult a világ számos országából, összesen mintegy 1290 termékkel. A Veritas Gold három aranycsillaga 90 feletti, a Chef almaecet két aranycsillaga 80 és 90 pont közötti értékelést jelent a 100-ból.

Az Aquarius-Aqua Kft. Veritas Gold természetes ásványvizét tehát három aranycsillaggal értékelte a nemzetközi zsűri. Mennyire visszaigazolás ez Önök számára, hogy jó úton haladnak?

A Veritas Gold ásványvizünk nemzetközi díja természetesen arra visszajelzés a független zsűri részérő, hogy jó irányt és célokat jelöltek ki a tulajdonosok a 90-es évek elején, amikor megalapították az Aquarius-Aqua Kft.-t, és azóta is jó úton járunk, hogy elérjük azokat és újabbakat határozzunk meg időről időre. A magyar víz minősége és a helyi vízbázisunk méltó a hazai és a nemzetközi közönség szeretetére, népszerűségére. Mindenhol élvezettel fogyasztják.

55302

Díjat nyert Brüsszelben a Veritas Gold ásványvíz

Nemcsak a híres minőségű magyar ásványvíz hozott el díjat a brüsszeli világversenyről. Az 1898 óta gyártott almaecet is sikeresen szerepelt és két csillaggal emelte a magyar minőségi élelmiszerek hírét a világban. Miért fontos a termék szempontjából a dicsőség?

A cég már régóta exportál Kelet- és Közép-Európa piacaira, ahol a nevet már jól ismerik. Ez a rangos elismerés viszont egy védjegy, egy belépő akár az amerikai vagy az ázsiai országokba is. Nem csak a kereskedőket, hanem a fogyasztókat is meg kell arról győzni, hogy ez egy csúcsminőségű termék. Egy magyar termék esetében a cég neve gyakran nem mond semmit, de azzal, hogy európai séfek kóstolták és kiemelkedőnek minősítették a világ bármely pontján hihetővé teszi, hogy a készítmény kiváló.

Miben látja ennek a terméknek a sikerét? Miként válhatott egy hazai készítmény a világ számára is meghatározó ízzé?

A BUSZESZ Zrt. több mint egy évszázada gyárt ugyanazon az óbudai telephelyen ecetet, ahonnan a Chef márkacsalád almás terméke a neves zsűri asztalára került tesztelésre. Sikerült megőrizni az elmúlt 160 év értékeit úgy, hogy a tapasztalat és a hagyományok mellé folyamatos innováció társult, ebben látom a Chef brand sikerét. Az almaecet az egészségtudatos életmód egyre nagyobb térhódításának köszönhetően ma reneszánszát éli.

A cég által gyártott és forgalmazott Veritas Gold ásványvíz mindkét típusa – szénsavas és mentes egyaránt – díjat nyert Brüsszelben. Ez a termék azonban már évek óta elismeréseket szerez hazai és nemzetközi viszonylatban is. Melyek voltak ezek?

Az Aquarius-BUSZESZ Csoport Magyarország egyik legmeghatározóbb piaci szereplője „szomjoltó”, azon belül energia- és üdítőital, valamint ásványvíz kategóriában, amely mintegy 750 millió liternyi terméket értékesített az elmúlt évben a világ 35 országába. A cégcsoport már eddig is számos elismerést kapott munkájáért. Az elmúlt években Élelmiszerbiztonsági díj, Év terméke díj, Magyar illetve Superbrands díjakkal tüntették ki cégcsoportot.

A nemzetközi zsűri díjazása milyen lehetőségeket jelent a gyakorlatban? Merre tart a vállalat stratégiája a rangos eseményt követően?

Vállalatunk a nemzetközi siker okán további fejlesztéseket eszközöl, többek között új palackozó gépsort vásárol, mellyel az éttermek számára is üveges kiszerelés biztosítható. Számos szerződést kötöttünk európai és arab országokkal a termék exportjával kapcsolatban. A fejlesztésekkel és a megnövekedett exportlehetőségekkel arra számítunk, hogy egy éven belül számottevő növekedést érhető el árbevételeinkben is, amelynek egy részét természetesen a Veritas Gold értékesítése adja majd.

(x)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket (cookie) használ a látogatói élmény javítása érdekében, releváns hirdetések jelenítése, küldése miatt és az oldal forgalmának elemzése céljából. A sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, segítségükkel tudunk személyre szabott szolgáltatásokat nyújtani. A sütik beállítását Ön bármikor módosíthatja. Az Uniós jogszabályok értemében, kérjük, hogy az ELFOGADOM gombra kattintva engedélyezze a sütik használatát vagy zárja be az oldalt. .

A SÜTIKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A süti olyan kisméretű szöveges fájl, mely egy weboldal meglátogatásakor települ az eszközére. A sütik az eszköz azonosításában segítenek. A sütik segítenek a különböző információk megjegyzésében, amikor egy weboldalról más oldalakra navigál, vagy amikor később visszatér a weboldalra. A sütik nem tartalmaznak személyes információkat, és nem használhatók programok futtatására vagy vírusok terjesztésére.
A weboldalon használt sütik Ezen a weboldalon a működéssel, webes elemzéssel és marketinggel kapcsolatosan számos célra felhasználunk sütiket. A sütikről bővebben a három fül alatt olvashat. A sütiket kategóriákba soroltuk, ahol megtalálja a nevükre, lejáratukra, céljukra és a vállalatukra vonatkozó információkat.
A sütik letiltása a böngészőben Ha le szeretné tiltani a sütik használatát, módosítania kell az engedélyeket a böngésző beállításaiban. A sütik szabályozásával kapcsolatos bővebb információért lásd: http://aboutcookies.org/. Ha letiltja a böngészőben a sütiket, a weboldalak meglátogatásakor az eszközét nem fogják nyomon követni. Azonban ne feledje, hogy a sütik letiltásával elképzelhető, hogy a weboldal bizonyos funkció nem fognak megfelelően működni.

Bezárás