Ezek az igazi gyerek – Kánaánok

A hosszú nyári szünet alatt és a lassan elfolyó munkás hétvégéket, gyakran merül fel a kérdés, milyen programmal lehet lekötni az unatkozó gyereket. Akár autóval tervezzük a túrát, akár a fővárosban keresünk lehetőséget, jobbnál jobb kalandparkok biztosítanak teret a játékra, mozgásra vagy kikapcsolódásra.

Nem kell messzire menni, akár tömegközlekedéssel is el lehet jutni a Római Kalandparkba. Gyönyörű, ősfás környezetben található kötélpálya várja a kicsiket és nagyokat. Magaslati kötélpályák, lézerharc pályák, számtalan szabadidős szolgáltatás, többek között például lehetőség van tollasozni vagy focizni is.

Az egész családnak nyújt felejthetetlen élményt a csillebérci Challengeland Kalandpálya. Három nehézségi fokú pályát alakítottak ki, ahol fáról fára különböző akadályokon lehet eljutni. Vannak lecsúszók, függőhidak, valamint Tarzan-átlendülés is. A dual pályán pedig szülők és gyerekek egyszerre tehetik próbára ügyességüket.

Bükfürdő szomszédságában található Holdfény Liget kalandpark már hároméves kortól várja látogatóit. 90 különböző játékot kínálnak a tartalmasan szórakozni vágyó családoknak. A Bükfürdőtől 20 percre, Kőszeg-hegyalján fekvő kalandparkban található Magyarország legnagyobb, 1-12 méter magasság közötti részekkel kialakított drótkötélpályája, melyet a megfelelő biztonsági felszerelésben bátran kipróbálhatnak a kicsik is.

Zamárdi óriási kalandparkjához nemcsak a játékok, de a csodás környezet és a Balaton közelsége miatt is érdemes ellátogatni. A bőséges kínálatban a 130 centi alattiaknak négy gyerekpályát és egy csúszópályát, a 160 centiig négy junior pályát, felnőtteknek pedig hét nagypályát alakítottak ki. Népszerű mindemellett a vízidodzsem is.

A Pécs határában található Mecsextrém Park az örökmozgók számára valóságos Kánaán: több mint húszféle játékelem közül válogathatnak, korhatár nélkül. A legnépszerűbb az európai szinten is párját ritkító, közel egy kilométer hosszúságú erdei bobpálya, amelynek különlegessége abban rejlik, hogy szakadékok és patak felett, erdőben, fák között suhannak a kocsik.

Szerző: bb

Forrás:

http://femina.hu/

http://magyarorszagkul.nlcafe.hu/

http://www.nlcafe.hu/

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A SÜTIKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
A süti olyan kisméretű szöveges fájl, mely egy weboldal meglátogatásakor települ az eszközére. A sütik az eszköz azonosításában segítenek. A sütik segítenek a különböző információk megjegyzésében, amikor egy weboldalról más oldalakra navigál, vagy amikor később visszatér a weboldalra. A sütik nem tartalmaznak személyes információkat, és nem használhatók programok futtatására vagy vírusok terjesztésére.
A weboldalon használt sütik Ezen a weboldalon a működéssel, webes elemzéssel és marketinggel kapcsolatosan számos célra felhasználunk sütiket. A sütikről bővebben a három fül alatt olvashat. A sütiket kategóriákba soroltuk, ahol megtalálja a nevükre, lejáratukra, céljukra és a vállalatukra vonatkozó információkat.
A sütik letiltása a böngészőben Ha le szeretné tiltani a sütik használatát, módosítania kell az engedélyeket a böngésző beállításaiban. A sütik szabályozásával kapcsolatos bővebb információért lásd: http://aboutcookies.org/. Ha letiltja a böngészőben a sütiket, a weboldalak meglátogatásakor az eszközét nem fogják nyomon követni. Azonban ne feledje, hogy a sütik letiltásával elképzelhető, hogy a weboldal bizonyos funkció nem fognak megfelelően működni.

Bezárás